At first

2011 május 22. | Szerző: flow85

 

hogy miért kezdtem bele ebbe e blogba? hát azért, mert az évek során olyan tapasztalatokat gyűjtöttem be és mások tapasztalatai alapján olyan véleményeket, hogy amikor eljött az a bizonyos utolsó csepp a pohárban (most hétvégén), kiakadtam. és mint oly sokszor már, a kiakadásaimra a gépelés jelentett átmeneti tüneti kezelést 🙂

 

Hogy mi volt az utolsó csepp, az majd a vég nélkülinek tűnő véleménysorozatom mégiscsak elkövetkezendő végén derül ki.

A kérdés a következő: Miért nincs egy normális férfi sem, akit kifoghatnánk magunknak? Azért kedves nőtársaim, mert az összeset elrontjuk. Igen elrontjuk, mi rontjuk el. Miért? Azt én sem tudom, hogy miért? hogy miért van arra szükség, hogy a nők buborékokat fújjanak a pasik köré, de mégis megteszik.  Hogy hogyan az már más kérdés.

Kezdem onnan, ahonnan véleményem szerint az összes probléma indul.

Egyes számú (és egyben első) buborék: a “mama-hotel”.

Anyuci az ő kicsi fiacskáját kiszolgálja, mos, vasal, takarít, főz a rá, az sem zavarja, hogy már lassan közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz.

A pasi persze hülye lenne kijelentkezni a mama-hotelből, hiszen mindene megvan, amit csak kíván, gondja egy szál sem semmire, megkap minden olyan törődést, ami egy hatévesnek kijár, hiszen anyuci gyermeke. Ellenben nem tartozik elszámolással, oda, akkor és azzal megy el, ahova, amikor és akivel csak akar, akkor jön haza, amikor elfáradt (vagy megéhezik, vagy tiszta ruha kell, stb), hiszen már felnőtt. Mindeközben nem segít be a házimunkába (hiszen az női dolog, ő meg egy férfi, nah persze), a fizetésének teljes egészét pedig a saját szórakozására költi.

Sokszor nem tiszteli az anyját, hiszen ha nem tetszik neki valami, akkor elég egy „jó, akkor elmegyek itthonról” mondatot kiejtenie a száján, és anyuci máris bepánikol , hogy „úristen, az ő szeretett fiacskája itthagyja, mi lesz akkor vele?” inkább enged a fiúnak, és mindent ráhagy. különben még tényleg elmegy itthonról és ketten maradnak a férjével egy lakásban és kénytelen rájönni, hogy mennyire nem boldog, és menniyre nem fog tudni mit kezdeni az életével, ha annak egyetlen értelme, az ő drága egyszem gyermeke, kicsi fia elmegy.

 

Kedves fiús anyukák, kérlek benneteket, legyetek olyan előrelátóak, hogy ha körbegondoskodjátok a fiaitokat és hasonlóképpen elkényeztetitek, rátelepedtek, akkor a lehető legrosszabbat teszitek vele.

Miért? mert nem lesz egy normális emberi (se szerelmi, se baráti) kapcsolata.

miért? mert egy olyan ember lesz belőle, aki egyfelől nem tanulja meg, hogy az étel nem magától kerül az asztalra, a ruha nem mossa ki magát, sőt saját magát még csak ki sem vasalja, a szoba nem takarítja magát és az ágynemű sem coccolino maci rejtélyes magánakciója folytán lesz kéthetente újra tiszta és illatos.

ezáltal azt éritek el vele, hogy a kicsi fiatok felnővén, egy nőt maga mellett hosszabbtávon megtartani vágyódása nem teljesül be.

miért? mert egy nő sem fogja kibírni mellette hosszútávon, hiszen nem azonos az értékrend, a fiú nem fogja tudni értékelni a nő női mivoltát, nem fognak egyet érteni. hiszen ha már eljutnak odáig, hogy közös lakásban éldegélnek, a fiú folyton unatkozni fog. mert mit csináljon abban a meddő időben, amíg a nő mos, amíg a nő takarít, vagy amíg elkészíti a vacsorát. mert a fiú (a lehető legpozitívabban tekintve) bizony tényleg őszintén szereti és szeretne vele lenni, de ha  a lány meg nem mos, nem takarít, nem főz, hogy több ideje jusson a fiúra, akkor pedig büdös ruhában, koszos kégliben halnak éhen. azaz „no choice” .

rosszabb esetben, amíg a nő házitündéreskedik, a fiú számítógépezik, tévét néz, elfoglalja magát. a lényeg, hogy teljesen külön dimenzióba kerülnek egymástól és szép lassan elindul az egymástól való teljes eltávolodás.

Ehhez még hozzájárul anyuci szeretete. ezt nem lehet vitatni, szabályozni, korlátozni, de azért csak egy icipicit okosnak lehet lenni. hiszen ha rosszat is csinált a gyerek, apuci úgyis dolgozik, vagy haverozik, (vagy nőzik), anyuci pedig egy „semmi baj, mással is előfordul”-lal elintézni.

de ettől is van rosszabb. amikor apuci szeretne részt venni a nevelésben, szeretne férfit faragni a fiúból és egy erélyesebb fegyelmezéskor anyuci rögtön – a saját házastársával szembefordulva – anyatigrisként kel a gyerek védelmére, hogy a fiú mindennél jobban szeresse anyucit. Ezzel is mi rögzül a gyerekben? az, hogy a női szeretet alanyi jogon jár, még ha rosszak vagyunk is. innentől kezdve egy nő felé nem lesz teljesítés igénye, hiszen a lány majd úgyis szeretni fogja, alanyi jogon. pedig huszonévesen, egy ennyire tág és szabad világban a szeretet annak jár, aki kiérdemli azt.

 

Ellenben, ha anyuci még időben megtanítja a fiacskájának, hogy a mosógép nem egy gépsárkány, ami tüzet okád, ha meg meri közelíteni és beindítani, illetve egy-két vasárnapi ebéd után kellőképpen erős nyomást gyakorol a fiúra egy mosogatás végett, talán nem fogja annyira távol tartani magától a házimunkát, és talán a lánnyal abban a bizonyos lakásban közösen készítik el a vacsorát. együtt, egy légtérben, beszélgetve,  hogy a vacsora után még jusson idő és mindkét fél részéről elegendő energia egy közös filmnézésre, egy közös fürdőzésre, a kapcsolatukat tovább mélyítve.

És ha anyuci néha igazi nőként viselkedne és haragudna a fiára, ha az rosszat tesz, vagy engedné kiülni az érzelmeit akkor ha a fia megbántja és nem még ő nyalizna a fiúnak, hogy az ne költözzön el, akkor a fiú is megtanulná értékelni a szeretetet, és nem hinné, hogy alanyi jogon jár neki mindenkitől. Ezáltal megtanulná értékelni a lányt is és a barátait is, az összes kapcsolatát.

 

Szóval drága anyucik, lécci ne rontsátok el a fiaitokat már a bölcsőtől kezdve, mert csak szívás lesz a vége. A fiúnak is, és annak a lánynak is, aki valóban tiszta szívből szereti, hiszen ilyen háttérrel és anyucival, ha a szerencsétlen lány meggebed, akkor sem tudja kettejüket együtt tartani (hisz a fiú úgysem tenne semmit, mert megszokta, hogy nem kell tennie semmiért sem semmit).

 

A második buborék: a következő bejegyzésben…

2010 július 12. | Szerző: flow85

 

Az első nap

2009 július 13. | Szerző: flow85

 EL sem hiszem! Van munkaszerződésem! Persze nme ment ám minden olyan simán… Reggel bementem a központba. Csak fél órát ácsorogtam, mivel a vonatom így ért be. Hát ez van. Addig is, még bemehetek, iszom egy kávét.

 

Bent vagyok, és papírokat töltök ki, olvasok át, írok alá. Mire mindennel végeztem, szörnyen elégedett voltam magammal. Ennyi autogrammot még Jacko sem osztott szét, mint ahányszor én leírtam a nevem egy óra leforgása alatt. (Itt meg kell említenem, hogy mélyen lesújtott Jacko halálhíre. Méltán nevezték a pop királyának, egyszerűen fantasztikus volt….) Szóval végeztem, hát mehetek a leendő munkahelyemre. Várjunk csak! Ez már A munkahelyem, nem a leedő. Juhéééé! A kávém a hr-es asztalán maradt, de ez sem keserít el.

 

A kezdeti bejutáson túl levén, az igazgató asszonyhoz vittek. Ott elmesélték a munkakört dióhéjban, majd körbevittek és mindenkinek bemutattak. Ez vicces amúgy. Nem tudom, ki hányszor került már új helyre, de volt valaki, aki kettő kollegánál többet tudott a bemutatás dömping után a nevén szólítani? Hát, nekem sem sikerült. Két lánnyal dolgozom egy irodában, a mentorom – merthogy nekem az is van ám – két szobával arrébb. Az egyik lány a bemutatkozást és a munkaidő végeztével aktuális elköszönést leszámítva nem beszélt velem. Bár én sem vele (mily meglepő) előbb utóbb csak oldódik a hangulat. Remélhetőleg. A másik lány nagyon aranyos. Igaz, csak a munka árnyoldalait bemutató panaszáradat folyik belőle, de mentségére legyen mondva, éppen határidős dolga van…

 

Egyelőre ennyi, mert alszom. Muszály. Holnap is kelek negyed 6kor, igen az 5óra 15perc hajnalban, hogy beérjek fél nyolcra. Jesssssssssz!!! Na, pá!!!

A suli végeztével…

2009 július 10. | Szerző: flow85

 

 A főiskola befejeztével (na jó, nem befejeztével, hanem a tárgyaim befejeztével, szakdoga, államvizsga még hátravan) elkezdtem munkát keresni. Mondanom sem kell, hogy a jelen gazdasági helyzetben és tulajdonképpen egy gimnáziumi érettségii papírral a kezemben kezdtem neki. Persze azért számít, hogy 90 százalékban befejeztem a sulit, vagyis hogy nem kell bejárnom, no és a tárgyakat teljesítettem.

Körülbelül 200 (!) önéletrajzot küldtem szét az állásokra jelentkezve. Ennek eredményeképpen 6, azaz hat darab (!) interjún sikerült részt vennem. Ebből az első egy tesztírással kezdődött, melyet pontok alapján értékeltek. Matekos teszt. Én a 20/20 és a 20/17 pontommal nem kerültem be a második körre. Elképesztő milyen okos emberek között élünk. Minden tiszteletem…

Második interjúm igen ígéretesen kezdődött. Felhívott a hr-es, hogy az X pozíció ugyan betelt már, ámde az önéletrajzom és motivációs levelem alapján szeretne behívni egy interjúra projektvezető pozíció kapcsán. Hát hogyne mennék, gondoltam én. Időpont, helyszín egyeztetve. Megérkezésemkor egy mini tárgyalóba vezettek, ahová 20 perc késéssel meg is érkezett a hr-es fiatalember. Hozzátenném, hogy szerintem ő sem végezhetett túl korán hozzám képest a suliban, mert jegyzetek tömkelegéből próbálta a klasszikus kérdéseket feltenni. Tudjátok, jó és rossz tulajdonságok, bla-bla-bla. Elém rakott egy tesztet, amelynek az első kérdését látva is tudtam, hoy elbuktam. Bár infós is a képzés, ahol diplomázni fogok, de ehhez konkrétan nem értettem. Szóval, mikor egy hét múlva kaptam az emilt, hogy ‘sajnos nem…bla-bla-bla’ nem ért váratlanul.

 

Harmadik felvonás. Internetes oldalak üzemeltésével foglalkozó cég, asszisztensi hirdetése. Felhívtak, egyeztettünk, bementem. Rendkívül szimpatikusak voltak. Nem sablonszerűek. Visszahívtak második körre. Két nap múlva felhívott a lány, hogy sajnos nem. Én kihasználva a legalább telefonon keresztüli személyes kontaktus lehetőségét, megkérdeztem, hogy miért nem, márcsak azért is, hogy ebből is tanulhassak. A lány nagyon kedves volt és díjazta érdeklődésemet, és közölte, hogy csupán azért, mert a kiválasztottnak több éves hasonló területen szerzett tapasztalata van. Hát, így jártam, bár a hirdetést a pályakezdő kategóiában találtam. Na mindegy.

 

Negyedszerre egy, a harmadikhoz hasonló profilú cégnél voltam. Ide nem jelentkeztem, hanem az előző cégtől felhívott a lány, hogy lenne egy ilen munkalehetőség, és rám gondolt, elküldheti e az önéletrajzomat. Naná, mondtam, majd felvette a kapcsolatot velem a másik cég. Ott is megkérdezték, mint mindenhol eddig, hogy milyen fizetésre számítok. Említettem, egy nettó 110 ezer fotintos bérigényt. Ettől az ottani lánynak a beszélgetés elejétől tapasztalt jókedélye egyből a nullára redukálódott. Mondanom sem kell, hogy azóta sem hallottam felőlük…

 

Következő alkalommal egy magánklinika ‘front office’ pozíciója következett. Az interjúra megérkeztem, majd a hr-es hölgy köszöntött és türelemre kért. Ide-oda sétált. Megérkezett egy papírral. Az volt az önéletrajzom. Az iroda foglaltságára hivatkozva egy vizsgálóba mentünk. A hölgy miután beszélt a klinikáról, főként a plasztikai sebészeti üzletág fénykoráról (ezt amúgy említenie sem kellett volna, köldökig érő dekoltázsából kitűnt, hogy kapott munkatársi kedvezményt) fel sem nézett a pípírból, az önéletrajzomat akkor olvasta, majd a munkakörről beszélt féloldalról. Számomra egyértelmű volt, hogy eleve tudta, nem én leszek a jelölt. Nem értem viszont, hogy akkor miért húztuk egymás idejét. No komment…

 

Ezt követően természetesen folytattam a hirdetések böngészését folyamatosan és többek között az ország legnagyobb bankjához is beadtam az önéletrajzomat. Egyik délelőtt, amikor is a reggel a fővárosban virradt rám, fél 11 kor csörög a telefonom, hogy egy interjút akarnak megbeszélni velem még aznap fél háromra. Más időpont nincs. Hát én azonnal utaztam haza (Bp-től 30 km-re lévő városkámba), elegáns ruhába ugrás céljából, majd vissza, és éppen beértem. Mondanom sem kell, hogy eddig minden alkalommal tájékozódtam a cégről, ahová mentem, itt nem volt időm. Persze rákérdeztek, mit tudtam meg erről az üzletágról. Nyilván semmit… Kifogás volt bőven a sulimra, hogy miért tartott egy évvel tovább elvégeznem, satöbbi. Kérdezték a bérigényemet, én nettó 120 ezer forintot mondtam. Úgy jöttem el, hogy ehhez én kevés vagyok, bár a munkakör, amit a három interjúztató (az igazgatóasszony és a két helyettese) leírtak, nagyon tetszett. Másnap csörgött a telefon. Engem választottak. Tessék??? És tényleg. És a fizetés is több, mint amennyit kértem, sőt számítani lehet év végi prémiumra is. Ez volt június közepe táján. Felvette velem a kapcsolatot a központi hr-es, és első körbe egy tesztíráson kellett részt vennem. Mindenféle teszt. 3 óra hossza. Pszichológiai, monotonitás közbeni hibaszázalék mérés, IQ teszt. Ez volt egy csütörtöki napon. A teszt eredménye másfél hét múlva érkezett meg, ekkor hívott a hr-es, hogy menjek be a központba. Bementem. A tesztem nagyon jó lett. Nem dicsekvésből átlag feletti teljesítmény, IQ kiváló, hibaszázalék alacsony. A hr-es, aki egy nagyon szimpatikus idős bácsika. belekzdett, hogy milyen papírokat intézzek el. Erkölcsi bizonyítvány, kötelező orvosi vizsgálat, bla-bla. Minderre kettő napom volt.

Erkölcsi bizonyítvány: A legfontosabb, anélkül nem dolgozhatom, amíg az nincs, addig nem vesz fel. Én bementem a hivatalba személyesen, mivel azt mondta a hr-es, hogy azonnla megkapom. Ott egy ügyintéző hölgyemény, egy óra várakozás után kinyitotta az ablakocskát, egy süteményt majszolva, mindezt félfogadási időben, bekérte a papírt és közölte, hogy majd kiküldik postán. Én említettem, hogy azt az infót hallottam, hogy azonnal megkaphatom. Válasz: Olyan nincs, majd kiküldik postán. Köszönöm, viszlát, majd az blakocska újra csukva.

 

 

 

 

Orvosi vizsgálat: A papír, amit a hr-es adott az üzemorvos rendelési idejével mondanom sem kell, hogy hibás volt. A történet: Még azon a héten pénteken menjek be. Én el is indultam a városkámból kocsival reggel. Elintéztem az adókártyám, a magánnyugdíjpénztáram, satöbbi és megyek a rendelő felé. Piros lámpánál állok, közben headsettel beszélek telón. Egyszercsak egy nagy rántás, a headset fülese kiszakad a fülemből. Belémjöttek. A kocsi hátulja a vétkestől, az eleje az előttem állótól rondult meg. Aki belémjött hölgyike, kétségbeesve telefonálgat, mondván természetesen elismeri a bűnösségét, de a férje nélkül nem tudja kitölteni a papírokat. Várunk. 33 fok, forgalmi fennakadás miattunk, dudálások. Megérkezik a férje. Gondoltam arrébb sétálok, a leteremtés nem tartozik rám. Ehelyett, “jaj, drágám, semmi baj, nem is teheszt róla…” Á nem tehet róla. Csak éppen nem kevés gázzal beleszál a kocsisorba. Na, mindegy. Papírok kitöltve, én meg megyek tovább. Beérek a rendelőbe fél egyre. A papíron fél kettőig tart a rendelés, semmi gáz. A rendelőben senki, az ajtón az időpont fél egy. Nagyon jó. Elkéstem, de úgy hogy nem is tudtam, hogy kések. Orvosi vizsgááálat hétfőn pótolva.

 

Hétfő reggel telefon. Aleendő főnököm, aki kétségbe vonja a szavam, miszerint mindenkinek odadják az erkölcsit azonnal. Legyek erőszakosabb. Majdhogynem megfenyegetett, azzal, hogy már aznap dolgoznom kéne, és ha nem intzem a papírokat, majd lesz más a helyemre. Ekkor elborult az agyam, és a “túl sokáig húzódim ez az ügy” mondatára megemlítettem, hogy a teszt eredményre is másfél hetet kellett várni és ha korábban említik a szükséges papírok fontosságát, már régen meglenne mind. Erre szabadkozott, hogy nem feltétlen az én hibám. Még jó. Na mindegy, bementek megint az erkölcsis hivatalba. Megint csak azt kaptam, hogy majd kiküldik postán. Most erre mit mondjak….

 

Lényeg a lényeg, hogy hétfőn kezdek…